Citius!

Citius, Altius, Fortius! - szól az olimpiai játékok jelmondata, azaz gyorsabban, magasabbra, erősebben. Lelkes hosszútávfutóként engem leginkább az első foglalkoztat - a lehető leggyorsabban eljutni a rajttól a célig. Egyszerűen hangzik, ám a futás és az atlétika sokkal-sokkal több ennél. Mikor valaki megtudja, hogy futok, atletizálok (és még véletlenül sem "atlétikázom"!), legtöbbször valami olyasmi a reakció, hogy "Normális vagy te? Minek futni?". A kíváncsibbak kérdeznek is, valami olyat, hogy "Mit csináltok edzésen? Mennyit futtok egyszerre?". Olyan kérdések ezek, amelyekre szeretném, ha választ kapnának ezek az emberek a blogot olvasva. Félreértés ne essék, nem szeretném magam szaktekintélyként vagy élsportolóként feltüntetni, sajnos egyik sem vagyok. Talán helyesebb is, ha úgy fogalmazok, hogy kihangosítom a gondolataimat az edzésről, versenyekről, a sport pszichológiájáról, a sportról. A futásról. Én csak tanulhatok belőle, talán másoknak is hasznára válik.
 
Természetesen a laikusok tájékoztatásánál konkrétabb oka is van a blog elindításának. Lassan egy hónapja annak, hogy a BEAC-ba igazoltam. Nem tudom elégszer elmondani a régi és az új edzéstársaimnak sem, mennyire nehéz döntés volt ez, hiszen 8 éves korom óta futottam a Margitszigeti AC-ben, azaz kisebb-nagyobb megszakításokkal 10 évet töltöttem el ott: először tájfutóként Ildikó néninél, aztán Pepéhez kerültem, ahol megismerkedtem az atlétikával, majd távozásával Robi bácsi vett át, akinek mind szakmailag, mind emberileg rengeteget köszönhetek. Decemberben azonban mégis úgy éreztem, eljött az idő a változtatásra. Imi távozásával állandó edzőpartner nélkül maradtam, amely magamat ismerve nagy hátrány lett volna a felkészülésben. A másik ok, indok az volt, hogy az utolsó junior évemben szeretném kipróbálni magam. Szerencsét próbálni egy nagy egyesületben, ahol remek edzőtársakkal készülhetek. Röviden: meg akarom ismerni a határaimat, és amennyire csak lehet kitolni azokat. Ha pedig a blogolás - BEAC szókapcsolat kerül szóba, muszáj megjegyeznem, hogy a két (a szó legjobb értelmében) grafomán edzőtársamnak, Áronnak és Gáspárnak is volt némi szerepe abban, hogy ezeket a sorokat most itt írom.

Az első néhány hét tapasztalataiba itt és most nem szeretnék belemenni, majd egy következő bejegyzésben, ahol ígérem, megtudjátok, mennyit futunk egy edzésen. Elöljáróban csak annyit: sokat. A célunk pedig mindössze annyi: citius!